Négy lábon az élet - 7. rész

Sziasztok!

Hosszú idő telt el a legutolsó rész óta. Amit mérhetetlenül nagyon sajnálok! Sajnos eléggé depressziós időszakon vagyok túl. Elkezdtem egy naplót is írni, amiben letudom írni az összes gondolatomat, ugyanakkor a legjobb barátnőm is folyton segít. Na viszont térjünk vissza a történetre. Nem írtam, hisz nem akartam rontani a minőségét azzal, hogy összecsapom az egészet. De visszatértem és igyekszem rendszerességgel hozni az új részeket. Sajnálom, hogy nem válaszoltam a kommentekre, de nem volt elég lelki erőm írni. De azonnal válaszolok is rájuk és köszönöm, hogy vártátok a történetemet.

Élvezzétek az új részt és még a maradék 1 hetet a nyárból. Jó olvasást! 

A kissé feszült fiú zavartan tekint az imént váratlanul betért alakokra. Ha jól gondolom enni mentek a konyhába, ezért is nem számíthatott a vendégünk, a visszatérésükre.
- Minden oké? Beszélgetést hallottunk. - néz furcsán ránk a gazdám.
- Mi csinálsz Kook? Ne menj ilyen közel, még elvágja a torkod! - mutogat rám Hoseok Jimin háta mögül. Attól még, hogy elbújsz ugyan úgy megtudlak karmolni. Csak nem érsz annyit, hogy felkeljek.
- Nem bánt. Kíváncsi voltam mennyire enged közel magához és lám. Ja meg hozzá beszéltem, szóval nem kell aggódnotok. - mosolyog ártatlanul a másik kettőre. Szem rebbenés nélkül hazudott. Egy báránybőrbe bújt farkas. Bár, ha tényleg korcs, akkor lehetséges.
- Most még talán nem, de egy óvatlan pillanat és beléd mélyeszti a méreg karmait. Ez a macska Chim-en kívül nem képes senkit se szeretni. - szemeit összeszűkítve néz rám, de mérges pillantását felváltja a boldogság, amint megszólal a mikró jellegzetes csipogása - Kaja! - és ezzel ki is rohant, Jimin, pedig mosolyogva követi.

- Hova tűnt mindenki? - emel fel fejét V. Gondolom megébredt a sípolásra.
- Igaz is. Te miért nem tudsz így beszélni? - tekintek Jungkookra.
- Nem tudom. - vakarja meg zavartan tarkóját - Tudnom kéne? Mármint emberi alakban is lehetséges ez?
- Persze. - vágom rá egyből - Jobb is lenne, mert így nullára csökkenne az esélye annak, hogy lebuktatsz minket. Akkor pedig bizony szar kerül a levesbe.
- Miért? Mitől? - néz rám zavartan, majd V-re is.
- Hyung úgy hiszi, hogyha kiderül, hogy mik is vagyunk akkor elvisznek minket kísérleti alanynak. Pedig tudom, hogy Jimin és Hoseok sose tenne velünk ilyet! - ugat fel.
- Ezt sosem tudhatjuk. Így az a legbiztosabb, ha nem is próbálkozunk ilyesmivel. Ezt már milliószor átrágtuk. Téma lezárva. - szusszantok fel. Idióta kölyök. Semmit sem ért meg.
- Tényleg új fiú - szólal fel ismét Tae - Azt mondtad, hogy emberi alakban ez lehetséges? - Kook bólint - De tudnod kéne, hogy igen, mert amikor beszélsz állati alakban, akkor érzed, hogy ez teljesen máshogy megy mint a normál beszéd. Hisz a szánkat se kell kinyitnunk hozzá. És, ha beszéltél így állati alakban, akkor emberi formában  már simán mennie kell. - dönti oldalra a fejét a kis bolha zsák. Bár most igaza van. De, ha igaz a sejtésem akkor...
- Nem tudok állattá változni. - hajtja le a fejét zavartan. Bingó! - Legalábbis még nem.
- Miért?
- Mert korcs. - válaszolok a vendégünk helyett, aki mérgesen kapja rám a tekintetés, de mielőtt megszólalhatna, kijavítom magam - Azaz keverék. Tudod még régebben meséltem róluk.
- Áh! Igen. Ezek szerint a szüleid állat faja eltér. De menő! Mikké tudnak? Uhh remélem valami nagyon király fajjá. Macska és kutya alakváltón kívül még nem találkoztam más alakváltóval. - és bepörgött. Ha Taehyung számára valami érdekessé válik, akkor nem lehet lelőni, amíg mindent meg nem tud. Pedig úgy néz ki várnia kell, mert az eltűnt egyedek tálcákkal a kezükben tértek vissza.
- Akkor mehet a mozizás? - kérdezi mosolyogva gazdám, akinek, amint leül, belemászok az ölébe - Hé így nem tudok enni. - tartja karjait, amiben a bizonyára finom étke van - Gyerünk mássz ki. Ha meg ettem vissza jöhetsz. - felém bök fejével, ezzel is jelezve, hogy mehetnék. Bár nem jó kedvvel, de teszem amit mond. Hisz nem szeretném, ha éhen halna. De ajánlom, hogy siessen.

A legkisebb javaslatára egy horrort néznek, amit se Chim, se az a semmirekellő nyúl szívű sem bír. Ezáltal Jimin abba hagyva az evést teszi le tálcáját majd szorít magához. Igazság szerint a tervem az volt, hogy átalszom ezt a kis partit, de mivel gazdám minden percben megrezdül, vagy erősebben szorít így be kell érnem a  fél órával előtti szundításommal. Persze nem panaszkodok, hisz örülök, hogy engem használ kapaszkodónak a félelmetes dolgok elől.

Pár percig figyeltem a filmet, de engem nem fogott meg. Nem is értem mi ebben az ijesztő. Oldalra pillantva látom, hogy Taehyung is néz, bár sokszor szeme elé teszi mancsát, vagy felnyüszít. Igaz Hoseok próbálja nyugtatni kedves simogatásokkal, de mivelhogy ő is egy beszari alak így néha csak jobban megijeszti, ahogy ugrik egyet.
- Minek nézed, ha nem bírod?  - szólok oda neki.
- Bírom. - morogja halkan.
- Látom. Bár amilyen a gazdi, olyan a kedvence. - fordítom el a fejem, hogy megnézzem Kookot is. A beszélgetésünkre felfigyelt, de alapjáraton nyugodtan nézi a horrort. Vagy látta már, vagy nem az az ijedős fajta.
- Ezt te se gondoltad komolyan. - V hangjára visszafordítom felé a fejem - A közelébe sem érsz Jiminnek. Úgyhogy az állításod nem igaz. - sértődötten fordítom el a fejem és próbálok mindent kizárni, de folytonosan csak Tae nyüszítését hallom.
-A francba már ne nézd ezt a szart! Ha a történet érdekel ennyire akkor, majd elmondom mi volt, de nincs ahhoz kedvem, hogy éjszaka ne tudj aludni! Nem fogok bemászni melléd csak úgy szólok! - indulatomban fel is nyávogok, amire gazdám fel figyel, de szinte egyből a képernyőre tekint.
- Úgy is befogsz mászni, akármit csinálok, szóval tovább nézem. - vág vissza.
- Csak, mert akkor nem tudnék aludni miattad. - fordítom el a fejem, majd becsukva szemeim próbálok pihenni.
- Hazug. - motyogja halkan - Mindketten jól tudjuk, hogy Jimin mellett simán tudnál aludni, akár félek este akár nem. - szavaival már nem is törődve bújok jobban Jimin mellkasához. Sajnos nagyon jól tudom, hogy hiába akarok nem foglalkozni vele, sosem fog sikerülni.

A mozi délután végénél mind a két jómadár úgy döntött jobb, ha most már otthon lopják a levegőt.
- Jungkook. - szólítom meg a fiút, aki épp a cipőjét veszi - Ha jól gondolom akkor te fiatalabb vagy náluk. - bökök a másik kettő felé, akik zavartalanul cseverésznek, nem figyelve a harmadikra. Kook lassan, figyelmesen bólint. Hm, ügyes fiú - Van olyan nap, amikor előbb végzel, mint ők? - ismét fejével int igent - Akkor gyere el azon a napon ide. Természetesen úgy, hogy nem várod meg Jimint. A szülei úgy is szabadságon lesznek a jövőhetén, ők majd beengednek és akkor lesz minimum egy óránk beszélgetni. Biztos van még kérdésed és úgy lenne erről a legbiztonságosabb beszélgetni, ha ő nincs itt. Rendben van? - megint csak helyesel a kobakjával. Ezt lerendezve meg se várom míg végleg elmennek, elindulok gazdám szobájába. Azt hiszem ma nem várom meg míg ő is lefekszik, túlságosan is fárasztó volt ez a nap.

Éjszaka száraz torkom ránt vissza az álmok mezejéből. Oldalra fordulva látom magam mellet Jimint. Még arra sem keltem fel, hogy bemászott mellém. Bár, ahogy látom nem rakott arrébb így a mellettem lévő kis helyre nyomorgatta be magát. Micsoda idióta. Hisz, ha ő kelt fel és utána még hozzá is bújhatok, akkor nem haragszok meg rá. Szívesen gyönyörködnék még benne, de szomjúságom erősebb így leugorva megyek vizes tálkám felé. Beleszagolok, viszont nem tetszik a szaga, így inkább lemegyek a lenti tálkához és, ha más nem akkor engedek magamnak.
Végül is, ha mindenki alszik, akkor egy pici időre felvehetem az emberi alakomat. Leérve halk nyüszítéseket hallok meg.
- Túlságosan vajszívű vagyok. - sóhajtok fel, majd miután ittam a lenti tálkából, aminek nem volt szaga, oda ballagok a nappaliban lévő Tae-hez.
Bemászok mellé, de hirtelen egyik mancsával átölel és közelebb húz magához.
- Én megmondtam.
- Csak ismételten nem tudtam tőled aludni és szomjas is voltam. Most meg már túl lusta vagyok felmenni. - morgom neki.
- Tudom nagyon jól, hogy Jimin szobájából nem hallod a hangom. Másrészt meg fent is van vized. - mondandója végén ásít egyet.
- Büdös volt. 
- Hát hogyne. Biztosan az volt, hisz Chim csak lefekvés előtt töltött bele friss vizet. - mondja szemtelenül.
- Fogd be. - morranok rá.
- Szeretlek hyung! - motyogja halkan majd percek múlva már csak szuszogását hallom, ezzel jelezve, hogy ismét az álmok mezejére lépett, most már rémek nélkül.
- Én is téged kölyök. - sóhajtok fel, majd követem példáját. 

Valóság az álomban - 1. rész

Szürkeség. Ez volt minden amit láttam. ,,Mégis, hol vagyok? Vagy egyáltalán, hogy kerültem ide?" Ilyesmi gondolatok merengtek bennem Próbáltam emlékezni, de egyszerűen semmi. Mintha lebegtem volna, de közben erősen hozzá lettem volna szegezve valamihez. Éltem, de mégsem. Nem értettem semmit. Egyedül voltam, a fiúk sem voltak ott. ,,Fiúk? Kik is ők? Ismerősök. Nem annál többek. Csapattársak. Nem. Nem. Nem! Ők a barátaim. Igen a barátaim, azok akikkel együtt élek. Akikkel együttes erőkkel elértük azt amiről mindig álmodoztunk. De hol vannak most? Mi történt?" Csak úgy cikáztak a megválaszolatlan kérdések.  Fájt a fejem. ,,Fehérség. Hó. Tél. A leghidegebb évszak volt. Igen ez biztos. Éppen haza tartottunk. Nem! Már otthon voltunk. Aish hasogat a fejem. Éppen jöttem volna ki a szobámból, amikor megbotlottam valamiben és... És bevertem a fejem. Utána... Utána semmi. Csak ez." Emlékek bukkantak fel.

Hirtelen fehér körként suhant át egy fény szerű valami, de utána el is tűnt. Majd egy piros. Ismét egy fehér. Ismétlődtek és egyre sűrűbben jelentek meg míg végül a jobb oldalamon feltűnt egy fehér ajtó szerű fény míg a balomon ennek a vörös változata. ,,Most választanom kellene?" Motyogtam halkan. ,,A vérvörös elég baljósnak ígérkezik, így inkább a jobb oldalt választom." Gondoltam magamban. Minél közelebb értem annál nehezebb volt a járás. Szinte már ziháltam, amikor csak egy méter választott el, végül beesve a fényen ájultam el.

- Hyung kérlek kelj fel. - tompán hallottam magam körül a hangokat - ...rem jobb leszek mostantól. Nem fogok visszaszó... - mondatfoszlányok csengtek fel.
- Yoongi. Erős vagy. Tudom. Kelj fel. - ez Namjoon hangja volt. Ezer közül felismertem volna a legjobb barátomét.
- Jobban lesz. Ne aggódj hyung! - V-ah mély dörmögése is egyedi az már szent. De ezt, ha jól értettem nem nekem szánta.
- Ígérem, ha felkelsz akkor mostantól ismét kerítek időt a főzésnek és akkor nem kell rendelnünk, amiért annyit morogtál. Csak nyisd ki a szemed kérlek. - Jin. Ha tudtam volna, most felnevettem volna.
- Nem hiszem, hogy pont ez miatt kelne fel hyung. - keserédes nevetése hallatszott, ami biztos Hoseok száján szaladt ki.

Éreztem, hogy fáradt vagyok és, hogy a testem legszívesebben visszazuhant volna az álmok mezejére, de nem engedhettem meg. Addig nem míg a barátaimnak nem adtam jelet magamról. De egyszerűen nem ment. ,,Gyerünk! Legalább az ujjamat tudnám megmozdítani vagy valami!" Gondoltam.
- Yoongi. - Jimin sírós hangja volt az - Kérlek! Ne csináld ezt velem! - miért hangzott ez úgy mintha... - Kérlek! Szeretlek hyung!

Szemeim hirtelen nyíltak ki a mellettem lévő gép pedig gyors pittyegésbe kezdett. Ijedten kapkodtam tekintetem a szobában lévők között akik meglepetten néztek rám. Szemeim végül a mellettem ülő személyen álltak meg, aki nem más, mint Jimin, aki...aki szerelmet vallott nekem? Döbbent ábrázata villámcsapásként torzult el és másodpercek alatt kitört belőle zokogása, majd borult a nyakamba, könnyeivel áztatott. Megemelve bal kezem vezettem azt hátára és nyugtatóan kezdtem el simogatni.
- Hívok egy orvost. - eszmélt fel elsőnek a legidősebb, aki egyből ki is rohant a teremből. Csend telepedett a szobára, amit percek múlva Nam tört meg meg egy torokköszörüléssel.
- Nos megleptél minket. - simított kínosan tarkójára - azt mondták, hogy két nap múlva ébredsz csak fel. De természetesen nagyszerű, hogy ez most következett be.
- Mi történt? - hangom rekedtes volt, ami csak arra engedett következtetni, hogy régóta feküdhettem.
- Elestél és beverted a fejed. Ebből nem is lett volna akkora baj, ha nem éppen a padlóból kiálló szögbe ütöd be. - válaszolt Hoseok.
- Áh! Jin jól mondta. Be kellett volna már ütnöm, de nem volt kedvem. Úgy látszik ez a karma. - nevettem fel keserűen, az olcsó poénommal, pedig mindenkinek juttattam az arcára egy kis mosolyt. Mondjuk igaz, hogy keserűt, de jobb volt mint a sajnáló tekintetek. Bár Jimin a kijelentésemre csak erősebben szorított magához - Amúgy mikor történt is ez a dolog? - néztem végig rajtuk, de mindenki a száját húzta.
- Három napja. - szólalt meg Jimin, nyakamba beszélve ezzel libabőrössé tette egész valómat. Kérdeztem volna még, de Jin ekkor tért be több orvossal, akik kizavarták a fiúkat.

Több órás vizsgálatok után engedték be őket. Szépen lassan visszatértek azok az emlékek. Már egy ideje nosztalgiáztunk, amikor Jungkook elég furcsa hangon felszólalt.
- Azt hiszem ideje mennünk nem? - nézett jelentőség teljesen a többiekre.
- Miről beszélsz? Még van - Jin oldalba lökve Hoseokot szakította meg a mondandójában. Kérdőn nézett rá a "bántalmazott", de az idősebb csak a fejével bökött felém, de nem értettem, hogy pontosan mire - Áh tényleg! Most, hogy mondod tényleg menni kéne már. - bólogatott hevesen.
Egyesével elköszöntek tőlem. Miután Taehyung is elbúcsúzott, elindultak, de Jimin a helyén maradt.
- Lent megvárunk hyung. - mondta még a legkisebb. Homlokomat ráncolva néztem rá, majd szavaimmal megállásra késztettem őket.
- Ő miért marad, amikor mennetek kell? Mármint, ha ő marad akkor ti is itt lehettek még nem? - furán tekintettem rájuk, Jungkook pedig az ajtóból visszafordulva meredt rám. Oldalra pillantva láttam, ahogy Jimin tágra nyílt szemekkel bámult maga elé. ,,Rosszat mondtam?"
- Ugye ezt nem mondod komolyan Suga? - erőltetett mosolyra húzta ajkait Kook, amik mögött láttam a feszengést és a félelmet. ,,Mitől tart?"
- De. Nincs bajom Jiminnel csak nem értem. Hisz egész végig itt volt és meg se szólalt, ha pedig lett volna mondandója az elmondtad volna nem? - néztem végül a kisebbre, akinek ismét könny fátyolos volt a tekintete - Most mi van? - bámultam időközben a többiekre, akik a szoba kijáratától sétáltak vissza.
- Hyung ne most viccelődj ilyenekkel. Nem a legjobb alkalom. - szólalt fel V, aki aggódva figyelt, de nem engem, hanem a mellettem lévő személyt.
- Nem viccelek basszátok meg! - csaptam magam mellé - Mi a fészkes fenéről beszéltek?
- Nem emlékszik. - suttogott csendesen Jin, de nem elég halkan.
- Mire nem emlékszem? - szét vetett az ideg. ,,Bökje már ki valaki, hogy miről hadoválnak ezek nekem!" - Mindenre emlékszem. Emlékszek a debütre, emlékszek az összes albumra, az összes szövegre, minden koreora. Mindenre!
- 2015 karácsonya? - suttogta elhalóan Chim, én pedig rávezettem tekintetem.
- Arra is. Együtt, heten elmentünk a nagy fához a központba. Igaz eléggé későn, de csak is azért, hogy ne ismerjenek fel. - feleltem halkabban. ,,Olyan megtört tekintete van. Mitől? Tőlem?"
- Oké. - hatalmasat nyelt - 2016 születésnapod? - tett fel egy újabb kérdést.
- Haza utaztam a családomhoz.
- Kivel? - tette fel a kérdést a leader.
- Egyedül. - kérdőn néztem rá, de csak lehajtotta a fejét halkan morogva valamit.
- És - Jimin fejét felemelve nézet szemeimbe. Tekintetéből csak úgy áradt a sok negatív érzelem, és mintha már csak egy utolsó lökés hiányozott volna, ahhoz hogy összetörjön - 2016. június 27-e?
Homlok ráncolva gondolkoztam el, de - Semmi. Egy átlagos nap. - rántottam vállat. És megkapta. Az utolsó löketek. Méghozzá tőlem.

Könnyei kiszökve szemén hajtja le fejét, majd a székből felpattanva sietősen hagyta el a szobát, Taehyung utána eredve.
- Ilyen nincs. - suttogta elhalóan Jin, még mind az ajtót bámulva.
- Most komolyan. Valaki mondja már el mi van. - szenvedősen kérleltem őket. Nem értettem semmit és kezdtem hihetetlen fáradt lenni.
- Hyung. - sóhajtott fel a legkisebb, majd lehajtott fejjel sétált mellém. Habozott,  de végül vállaimra téve kezét, szemeimbe nézett - Jimin a pasid.

Négy lábon az élet - 6. rész

Teljesen ledöbbenve figyeljük az előttünk térdelő fiút. Szavai lefagyasztanak, majd hirtelen felforrósítanak. Ez nem jó. Ha ténylegesen alakváltó, akkor nagy eséllyel eljárhat a szája Jimin előtt, ami katasztrófához vezetne. Ugyan akkor letagadni se tudjuk a mivoltunkat, hisz ha minden igaz akkor végig hallgatta az előbbi beszélgetésünket.

- Akkor hallod amit mondunk? - kérdezem meg tőle nyíltan, amire bólogatni kezd.
- Hyung ő miért van ember alakban? Furcsa. - nyüszít fel Taehyung. Igaz neki ez az egész zavaros, hisz ő is és én is állat alakban születtünk. Eddigi életünket bolyhos, puha szőrgolyóként éltük le.
- Nekem az a furcsa, hogy ti állat alakban vagytok. Miért? - kérdezi meg Kook, ember hangján. Hallja amit mondunk, de nem tud így beszélni vagy mi?
- Na kész is vagyok. - kiabál le az emeletről Jimin, ezzel felállásra kényszerítve a vendéget.
- Ki volt az? - mosolyog rá a barna, mintha mi sem történt volna. Persze, hisz csak rájött hogy a haverjainak az állatai szintén alakváltók ahogy ő. De nem történt semmi.
- Csak Hoseok. - ránt vállat gazdám, de azzal, hogy ki mondja ennek a személynek a nevét, Taehyungból energia bombát csinál.
- Hoseok? Mit akart? Mit mondott Jimin? - ugrál Chim körül, ezzel mosolygásra késztetve őt.
- Na mi van? Hallod a gazdid nevét és már így megörülsz? - simítja meg a szőnyeg kobakját, aki még mindig pörög.
- Na mond el! Mit akart? - ugat fel izgalmában.
- Mit akart? - szólal fel Kook, amire V hálás pillantásokkal illeti.
- Csak kérdezte, hogy mit csinálok én meg mondtam, hogy itt vagy, és kérdezte, hogy átjöhet-e, ha nem zavar téged? - kérdőn húzza fel szemöldökét.
- Hadd jöjjön! Látni akarom! - még hangosabban ugat fel Tae.
- Persze. Engem aztán nem zavar. - ránt vállat hanyagul vendégünk.
- Rendben akkor visszahívom. - veszi elő zsebéből telefonját, és már hívja is legjobb barátját. Mindeközben V oda sétál vendégünkhöz és hálás megnyalogatja a kezét.
-Ugye leesett, hogy simán meg is köszönhetnéd? - forgatnám szemem, ha nem macska lennék. Erre a drága négylábú társam felkapja a fejét, majd megörülve, annak, hogy Jungkook megérti amit mondunk, elkezd összevissza ugrálni, pörögni.
- Tényleg. El is felejtettem hyung! Köszönöm szépen! - néz hálásan Kookra, aki már válaszolna is, de Jimin nevetése szakítja félbe cselekvését. Ajkaiba harapja fojtja el a kikívánkozott szót.
- Mindig meglepődők, hogy feltudsz pörögni eme név hallatán. - simítja meg Tae kobakját. Na ne már! Most már velem is igazán foglalkozhatna. Úgy is ezek szerint nem sokára jön az idióta haverja, akkor meg végképp el leszek felejtve. Oda sétálok hozzá, majd dörgölődni kezdek lábához, de nem dorombolok, hogy tudja a figyelmére várok. Amit meg is kapok amint felvesz, majd mellkasához szorít.
- Mit szólnál, ha a nappaliban várnánk meg, addig is tudunk beszélgetni, vagy esetleg tévézni?- dobja fel az ötletet gazdám, amire vendégünk csak bólint. Taehyung nem követ minket, hűségesen az ajtóban várja meg Hoseokot.  

Percekkel később, ami alatt a két fiú táncról és hasonló témákról beszélt, meg is érkezik a számomra nem kívánatos személy. Természetes egy hatalmas csattanás jelezte az érkezését, ugyan is V annyira felpörgött, hogy felborította, amint betette a lábát ide. Ezt vehetné egy jelnek és mehetne is haza.
A kis baleset után a szerencsétlenség és a bolha zsákja is csatlakozik hozzánk, majd hármasban folytatják a csevejt. Tae már elaludt fejével Hoseok combjain. Magam is gömbölyödve fekszek Jimin ölében, követve a másik példáját, de egy mondat kiszakít eme cselekedetem folytatásában.
- Hogy lehet az Hoseok hyung, hogy gonosz veled Suga? Nekem engedte, hogy megsimogassam. - kérdezi Jungkook az idősebbtől.
- Az kis dög hagyta neked? Engem megkarmolt amikor először próbáltam! Ne bízz benne Kook! Csak magadhoz édesget, hogy aztán hátba szúrjon. - csattan fel ez az idióta. Ha tudnék gonoszan mosolyognék rá.
- Csak egy cica. Túl reagálod. -simít végig rajtam gazdám, míg engem véd. Egyből dorombolni kezdek, bele simulva érintésébe.
- Mondja ezt az aki beszélgetni szokott vele. De hisz ő csak egy cica. - gúnyosan utánozza Chim hangját, amiért felnyitom szemeimet és a lehető legmérgesebben nézek rá, ami meghozza hatását és jobban belesüpped a kanapéba. Látom rajta a félelmet. Helyes. Ne cikizze a gazdámat, vagy rosszabbat kap mint egy pohár víz.
- Beszélgetsz vele? - kérdezi meglepetten Jungkook. Jimin lesüti a tekintetét, zavartan nézve rám.
- Elég nagy hülyeségnek tűnhet, de olyan, mintha értené amit mondok. Tudom, őrült- vendégünk félbeszakítja.
- Dehogy az hyung! Tudod, ha sokat beszélsz az állataidhoz, kicsi koruktól fogva, akkor lehetséges az, hogy értik amit mondasz. Hisz, ha mindig mondod neki, hogy kaja és utána adsz neki enni meg játék és akkor játszol vele, akkor tudja miről van szó, vagy mi. Na mindegy érted miről beszélek. - zavartan vakargatja tarkóját, amire gazdim édesen mosolyog.
- Köszönöm Kook. Ez sokat segít. Senki se érti ezt meg. - ránt vállat hanyagul.
- Hobi hyung se? - néz kérdően a másikra a legfiatalabb.
- Oh dehogynem. Az a kis rohadék mindig megérti, amit mondok. - csattan fel én, pedig ismét rá vezetem mérges tekintetem - Látod! Most is, hogy néz. Tudom, hogy legszívesebben megölne. Csak, hogy az érzés kölcsönös. - néz rám szúrós szemekkel, amit állok.
- Ugyan hyung, ennyire nem utálhat. - nevet fel zavartan Jungkook, majd rám néz.
- De.
- De. - mondjuk egyszerre gazdámmal, bár az enyémet, csak a vendégünk hallhatja.
- El se tudod képzelni milyen volt mielőtt Hoseok ide hozta volna V-t. Mindig karmolásokkal tele ment haza tőlünk. - kuncog fel gazdám.
- Idehozta? Hogy hogy? Az előbb is hallottam, hogy azt mondta te vagy a gazdája, de akkor miért nem nálatok van?
- Anyukám allergiás az állat szőrre.
- Akkor mégis miért hoztad ide V-t? - értetlenül pislog hol Hoseokra, hol Jiminre.
- Oh, nem vettem és nem is fogadtam örökbe, ha erre akarsz kilyukadni. - nevet fel kissé keserűen gazdám legjobb barátja, majd gyengéden megsimogatja kutyusa fejét, nehogy felkeljen - Egyszerűen nem volt szívem otthagyni. Vihar volt, talán ezért is történhetett az, hogy a sofőr nem vette észre, de akkor sem kellett volna ott hagynia. Még kicsike volt, de az egész teste vérben úszott. Viszont még lélegzett, nekem pedig nem volt szívem ott hagyni. Egyből hívtam apát, aki bár morogva, de elvitt engem és V-t az állatorvoshoz. Amíg műtötték, hisz eltört a lába és egy-két bordája, addig apa közölte velem, hogyha túl is éli, nem vihetem haza. Úgy voltam vele, hogy akkor ott hagyom és majd valaki örökbe fogadja, de amikor felébredt az altatásból egyből rám nézett és esetlenül megnyalta a mellette levő kezem. Tudta, hogy én mentettem meg és megköszönte. Ezek után nem bírtam ott hagyni. Felhívtam Jimin-t aki természetesen igent mondott így azóta is itt van és rendszeresen látogatom. - könnyes szemekkel meséli el a történetet, amit én már milliószor halottam.
- Egy igazi hős vagy hyung! - szólal meg elsőnek Jungkook.
- Dehogy is. - legyinti le zavartan a másikat - Csak van szívem. - simogatja továbbra is V-t.
- Tényleg. Jimin hyung azt mondtad, hogy utána már nem bántotta Suga Hoseok hyungot. Miért?
- Őszintén megmondom nem tudom. Amikor ide került, akkor folyton csak a nyakán volt. Nem volt olyan pillanat amikor azok ketten ne lettek volna együtt. Aztán pár hónap múlva Suga fújt Hobira és V-re is. Pedig előtte szinte úgy kezelte mintha a kölyke lenne.
- Most meg nem rég meg is karmolta! - csattan fel a két lábon járó szerencsétlenség - Tuti őt is utálja. Pedig V-t lehetetlen.
- Ugyan nálad jobban mást nem utál. - nevet fel gazdám - És őt se, hisz amikor vihar van akkor mindig be fekszik mellé. - néz le rám Chim, én pedig csak felszusszanok.
- Valóban? - teszi fel a kérdést Jungkook, bár már inkább nekem.
- Csak, mert ha ott vagyok akkor legalább nem nyüszít így én is tudok aludni. - mormogom, amit természetesen még mindig csak a legfiatalabb ért. Ezek után témát váltottak, ezáltal én is eltudtam aludni.

Arra kelek fel, hogy valaki leemel, majd egy kevésbé kényelmes dologra rak le.
- Akkor te biztos nem kérsz semmit Kook? - hallom meg gazdám hangját.
- Biztos. - kissé hangosabban, közelebbről szólal fel az említett személy.
Léptek zaja halkul, majd pár másodperc múlva ruhák súrlódását hallom, ami elég közel ért véget. Kíváncsiságból kinyitom szemem, és egy elég közeli Jungkookkal találom szembe magam amitől meg is ijedek.
- Tudnánk, tudod, beszélgetni? - néz rám zavartan.
- Persze. - válaszolok lustán, vissza csukva szemeimet.
- Öhm, mit tudsz azokról, akiknek a szülei különböző állattá tudnak változni? - hangjából ki veszem, hogy feszeng, de nem értem, hogy miért.
- Mármint a korcsokról? - kérdezem semlegesen.
- Ne hívd őket így! - rivall rám halkan, de annál idegesebben, amire kipattantak a szemeim.
- Jungkook. Esetleg te is az vagy? - kérdezem meglepetten, amire szemei tágra nyílnak és csak tátogni tud. Bár válaszolni se tudna, hisz a házban tartózkodó másik két személy visszatért a szobába.

Négy lábon az élet - 5. rész

Jimin hangulata egyik napról a másikra kezdett felfelé ívelni. A játékos délutánunk után végre ismét a régi lett. Mosolygott és játszott velem. Látta rajtam, hogy még nagyon is elememben vagyok, így le tett arról, hogy esetleg nemsokára meghalok. Persze érthető az aggódása hisz egy átlagos macska eddig élne, de én egy alakváltó vagyok, aki addig él, mint egy ember. Persze furcsa lesz, amikor már egy 50 évet megélt cirmos leszek, de hát a saját valómat csak nem mutathatom meg. Kihagyom a sok köpenyes embert. Inkább akkor bekerülök valami világ rekordos könyvbe.

Gazdám szülei is megnyugodtak, miután Hoseok elmondta, hogy barátjával minden oké. Azt is hozzá tette, hogy valóban egy okos macska vagyok, csak velejéig gonosz. Természetes ezek után amikor a konyhapult mellett guggolt ráöntöttem egy pohár vizet. Igaz, ezzel neki adtam igazat, és Chim is megszidott, hogy ez túlzás volt, de nem érdekelt. Ő nem hallotta mit mondott a szüleinek.

Nyugodtan teltek a napok, és valamiért Jimin egyre boldogabb volt, amikor haza jött. Mindig arról beszélt, hogy milyen jól megy a tánc, és, hogy a csapat is remekel. Bár nem értem milyen csapatról van, szó amikor csak ő és az az ütődött táncol csak. Volt szó valami lányról is, akit drága szerencsétlen barátja mutatott be neki. Nem nagyon figyeltem, mert nem érdekelt, hogy éppen milyen lányok jönnek be neki. Nem ajánlom, hogy ide hozzon egyet is, mert akkor tuti, hogy megkarmolom. A lányok idegesítőek és folyton nyávognak. De hisz ők nem is macskák akkor minek nyervognak. De ezen a tényen kívül a gazdám mindig boldog volt. És ha ő az akkor én is.

- Megjöttem! - csapódik be a bejárati ajtó, ezzel felriasztva álmaimból. Esküszöm ez a gyerek amilyen kicsi olyan hangos. Komótosan mászok le az ágyáról és indulok el az ajtó felé, amikor az kinyílik és a gazdám lép be rajta, de nem egyedül - Ez itt a szobám és ohh - elakad a szava amikor rám néz, de azonnal elvigyorodik, majd hozzám sétálva felkap és magához ölelget. Alap esetben egyből elkezdenék dorombolni, de itt egy ismeretlen, így csak rajta tartom a szemem - Szia! Ő itt a cicám. Suga ő itt egy barátom. - "mutat be" minket egymásnak a barna hajú sráccal, aki csak elvigyorodik, majd közelebb lép hozzánk.
- Szevasz. Én Jungkook vagyok. - nyújta felém a kezét, amiért már egyből fújnék bárkire, de neki hagyom magam. Ismerős az illata.

Megsimizi a fejem, amit Jimin meglepetten figyel végig. Később persze elmondja, az új srácnak, hogy miért is vágott fura fejet. Éppen a konyhában ül az asztalnál, míg gazdám az ételt melegíti, és azt ecseteli, hogy másokkal milyen egy undok macska vagyok.
- És akkor ráfújt, amitől ő hátra ugrott. Akkor ijesztette meg elsőnek, de nem utolsónak. Imádom nézni a csatájukat. Bár mindig Suga nyer. Hoseok túlságosan gyáva alak.
- Vagy csak a cica furfangos. - kuncog fel Jungkook.
- Lehet. - nevet fel Chim is.
- Ez ki? - lép mellém V. A konyha bejáratában ülünk most már ketten, és mereven bámuljuk az idegent - Olyan furcsa szaga van. -szimatol egyet a levegőbe. Ekkor Kook ránk néz egy pillanatra, de azonnal vissza is kapja a tekintetét.
- Furcsa és ismerős. - morgom a bajszom alatt. Ki ő?
- Igen, igen! Pontosan ugyan ez van nekem is. - bólogat aprókat a fejével a lábtörlő. Vendégünk ismét ránk néz, de most már egy zavartabb ábrázattal, aztán rendezi arcvonásait, és ismét gazdámnak szenteli minden figyelmét.
- Mégis honnan ismerős mindkettőnknek? Nem volt még itt soha. Vagyis én nem emlékszem. - Jimin a konyhapultnál ügyködik valamit, így teljesen háttal áll nekünk, amit a barna hajú kölyök kihasznál, így ismét furcsa ábrázatot vágva tekint ránk, de most már végig.
- A szilveszteri buli? - gondolkozik hangosan Taehyung. Ötletének emlékétől megrándul az arcom.
- Nem hiszem. Te akkor ki voltál zárva a házból, a hangos zene miatt. Nem lehet ismerős az illata. - motyogom, míg Jungkook folyton minket bámul.
- Hyung? Miért néz így? Ijesztő. - nyűszít fel egy picit.
- Nem tudom.

Ezek után csak csendben szemezünk az ideggennel. Egészen addig amíg Jiminnek meg nem szólal a telefonja, ezért a tűzhelyt takarékra véve, kér elnézést és rohan a szobájába. Amint csapódik az ajtaja a vendégünk felugrik az asztaltól, odasiet hozzánk, és letérdel, hogy szemmagaságban legyünk. Hátra hökkölünk, de a mondandója egyből lefagyaszt.
- Ti is alakváltók vagytok?

Bocsánat, hogy ilyen rövid lett, de még mindig Németországban vagyok és alig volt időm. Ugyanakkor itt éreztem, hogy itt kell vége lennie a résznek. Na vajon milyen állattá tud alakulni Kook? :D

Valóság az álomban - 3. rész

Teljesen lefagyva feküdtem a kórházi ágyon. A testem, de még az agyam se akart reagálni. Jimin egyre közelebb ért, én pedig mozdulni sem bírtam. Meg fog csókolni. Egy bandatársam. Egy barátom. Az öcsém. Ilyesmi gondolatok fordultak át a fejemben, de az egy pillanatra sem, hogy az akit szeretek. És talán ekkor ébredtem fel, majd fordítottam el a fejem.
- Nekem ez nem megy. Sajnálom Jimin. - ajkaimba haraptam mondandóm után, várva a választ.

Pár másodpercig csak bámult maga elé majd fejét a mellkasomra ejtve sóhajtott.
- Kérlek Yoongi. Csak egy esélyt adj. Hogy bebizonyítsam, hogy tényleg szerettél. - ekkor szipogni kezdett - Hogy még mindig szeretsz. Csak nem emlékszel. Hagyd, hogy visszahozzam az emlékeid. Vagy legalább az érzéseid. - erőt véve magán emelte fel a fejét, és könnyes szemekkel nézett az enyéimbe -  Kérlek csak ennyit engedj meg. Ha nem sikerül akkor beletörődök. De legalább annyit hadd csinálhassak, hogy megpróbálom. - könyörögve tekintett rám. Én pedig tanácstalan voltam. Jimin, mint ahogy a többiek is, már családtagnak számított. Mintha a testvérem lenne. Bele gondolni is furcsa volt, sőt egyenesen lehetetlen, hogy mi valamikor kavartunk. Viszont minden elennem szólt és a vizsgálatok során is felmerült az ideiglenes amnézia. Bajom nem származhatott belőle így, felsóhajtottam és beleegyeztem.
- Rendben, de ha lehet az efféle dolgokat hanyagoljuk jó? - mutogattam magunk között. Szemében a mérhetetlen nagy öröm csillant meg és vigyorogva bújt vissza hozzám, erősebben szorítva.
- Semmi ilyesmi nem fog történni erről biztosíthatlak. Az ölelés maradhat? - motyogta felsőtestemre, amit egy vékony kórházi ruha takart.
- Azt hiszem igen. Azzal eddig se volt problémám. - rántottam vállat.
- Rendben. - bólintott majd pár perc csend után ismét szemeimbe nézett - Mégis hogy kéne kezdenem hyung?
- Hát gondolom, ha mesélsz pár közös dolgot, vagy mutatsz közös képet akkor biztosan könnyebb lesz nekem is felfognom a kapcsolatunkat. -homlok ráncolva fejeztem be mondandómat, hisz így is nehézkesen ejtettem ki a szavakat.
- Valóban - hümmögött, majd gondolkozóan elnézett a távolba - Mit kéne mesélnem? - hangosan ejtette ki a fejében kavargó mondatot - Nem az még túl durva lenne és nem akarlak elijeszteni. - pillantott rám egy huncut mosollyal karöltve, de egyből vissza is kapta a fejét - Az első randink azt hiszem megfelelő. - még egyet bólintott is megerősítés képen, majd ismét nekem szentelte az összes figyelmét, de nem folytatta mondandóját.
- Na most akkor mondod vagy mi? - ráncoltam homlokom kissé idegesen fújtatva. Kezdtem fáradni, a gyógyszerek hatni látszódtak, de előbb ezt még tisztázni akartam Jiminnel.
- De de csak - ajkaiba harapott és egy pillanatra félre nézett - nem emlékszem mikor volt. - vakarta meg a tarkóját kínosan, én viszont hangosan felnevettem.
-  Nem emlékszel az első randink dátumára? - kuncogtam.
- Te se. - mutatott rám felfújt arccal.
- De én teljesen más okból. - még mindig jó ízűen nevettem rajta, ami őt is egy apró mosolyra késztette - Pedig azt hittem, hogy te tipikusan az a romantikus fajta vagy, aki megjegyzi ezeket. - erre az arca szomorúvá váltott át.
- Igazság szerint kettőnk közül mindig is te voltál a romantikusabb. - halk sóhajt engedtem el. ,,Fasza vagy Yoongi. Persze nem mintha tudhattam volna. "
- És te akkor milyen vagy ezen a téren? - kérdeztem meg, hátha az érdeklődésem jobb kedvre deríti.
- Hogy én? - kapta fel fejét, és szinte láttam ahogy a fogas kerekei mozognak - Milyen szóval tudnám kifejezni? - ismét hangot adott a gondolatainak. Végül rám nézett majd kicsit oldalra döntötte a fejét - Talán a szexmániás szó az ami megfelelő lenne. - nézett rám ártatlanul, nekem viszont az arcomra fagyott a mosoly. Lassan de sikerült felfognom szavainak jelentését, emiatt pedig éreztem, ahogy egyre jobban elvörösödök, és ha ez nem lett volna elég a kis gép is gyorsabban kezdett csipogni.

Jimin látva reakciómat hangosan felröhögött, majd a kis szerkezetre kezdett mutogatni és még hangosabban nevetett. A kezdeti sokkból felébredve csaptam meg a kisebbet, hisz végre igazán abba hagyhatta volna.
- Ez számomra nem annyira mulatságos. - förmedtem rá, de ő továbbra is csak nevetett. Viszont a kijelentésétől valami furdalni kezdte az oldalam, aminek hangot is adtam - Amúgy ki is volt kettőnk közül a -itt megakadtam - hogy is mondjam. A domináns? - néztem rá még mindig zavartan. Ő viszont elcsendesült, gondolom meglepte a kérdésem majd egy fölényes vigyort villantott.
- Honnan veszed, hogy volt már köztünk olyan is? - bújt vissza hozzám, továbbra is idegesítően vigyorogva.
- A fiúk mondták. Szóval? - megilletődve figyeltem még mindig rá.
- Az legyen egyenlőre még titok. - kacsintott rám.
- Mi? Ne húzd már az agyam Jimin. - morranok fel - Tudnom kell, hogy a - itt megálltam, de Chim folytatta.
- Hogy a segged még szűz? - szemöldökét húzogatta én pedig a számat tátottam - Azt hiszem, hogy meghagyom magamnak. - nevetett fel ismét, de most már ördögien.
- Ne csináld már. - csaptam magam mellé - Csak mond meg, hogy ki dugott kit. - néztem rá morcosan, de őt ezt nem hatotta meg. Pedig ez minden banda tagra hatásos volt.
- Elmondom - ajkait szélesebbre húzta, ebből pedig tudtam, hogy jóra nem számíthattam - de csak is úgy, ha az egyik alkalmunkat mondom el, részletesen. Minden egyes pillanatát az elejétől a végéig. - kijelentésére nyitva felejtettem ismét a számat is csak másodpercek múlva tudtam ismét megszólalni.
- Nem hiszlek el. - suttogtam még mindig döbbenten - Mióta vagy te ilyen merész velem szemben? - húztam fel a szemöldököm. Nagy lett a szája.
- Hm. Most december van akkor olyan 1 éve és 5 hónapja. Körülbelül. - ismét sikerült lefagynom. Ennyi ideje együtt voltunk és semmire sem emlékeztem. És talán még én voltam a szerencsés. Hisz nekem nem fájt, mert olyan volt mintha soha nem is lettünk volna együtt. De Jimin mindenre emlékezett. És biztos vagyok benne, hogy mérhetetlenül rossz volt neki, ez az érzés belülről mardosta, de nem mutatta ki. Sosem mutatta ki, ezért ő egy erős ember. És mind e miatt felnéztem rá.

- Hahó! - lóbálta meg előttem kezét gondolataim szereplője, ezzel kiszakítva a zűrzavaros fejemből - Már vagy 5 perce csak meredsz magad elé. Minden oké? - kíváncsi egyben aggodalmas szemekkel tekintett rám.
- Sajnálom Jimin. - hajtottam le a fejem - Neked szörnyű lehet és én ebből semmit nem érzek.
- Nem a te hibád hyung. És biztos vagyok benne, hogy visszaszerezzük az emlékeidet. - szeretetteljesen nézett rám.
Sokáig csak csendben élveztük egymás társaságát, de mivel számomra kezdett kínos lenni így megtörtem.
- Szóval akkor első randi?
- Ohh igen. Az még teljesen normális. De a második. Attól aztán a fejedet fogod fogni. - kuncogott fel.
- Miért mi történt? - meresztettem rá hatalmas szemeket, de ő csak felnevetett.
- Mindent szépen sorjában Yoongi. Úgy is itt leszel még egy ideig. - pöckölte meg az orrom, amire csak morcos arccal reagáltam - Tehát olyan délután 1 óra körül végeztünk a tánc próbával és mivel nem volt más teendők, így azt választottuk a randi idejének...

Négy lábon az élet - 4. rész

Csendesen lépkedek le a lépcsőn, amikor halk sugdolózást vélek felfedezni, mely a konyhából eredt. Gyorsan, másodpercek alatt termek az említett helyiség ajtaja mellett. Nem véletlen, hogy hamar cselekedek, hisz tudom kik tartózkodnak itt. Jimin még iskolában van és mivelhogy szerda van így a szülei nem dolgoznak olyan sokáig.

Egy ideje már csípi a bajszom valami. Már lassan 1 hete Jimin egyre depresszív és minél több időt akar velem tölteni. Ami alapjáraton nem lenne baj, de ha már olyan üzenettel vál el tőlem, mint reggel az már gond. Idézem ,,Ígérd meg, hogy amikor haza érek ugyanígy fogsz hozzám bújni és dorombolni." És sajnos ebben azon van a hangsúly leginkább, hogy élve legyek. Másképp nem tudnám ezeket csinálni. Nem tudom miért fél ennyire attól, hogy meghalok. Hisz az életem egy negyedét éltem még csak le.

- Ez akkor se normális. Tudom, hogy nem akarja, de szerintem akkor is szüksége lenne orvosra. - Jimin apjának hangja merőben eltér fiáétól. Az övé sokkalta mélyebb.
- De hisz látod, hogy boldog nem? Amíg nincs baj, addig hagyjuk rá a dolgot. - anyukája sokkal engedékenyebb volt már kiskorában is. Meg se lepődök, hogy az apa vetette fel a dili doki ötletét.
- Lehet, hogy boldog de mi van ha azért mert egy másik világban jár? Ha talán időben elvisszük akkor még gyógyítható! - dühösen csapja kezét az asztalra, ezzel megijesztve feleségét, bár nem eltántorítva.
- Ugyan drágám csak mert beszél a macskával még nem biztos, hogy őrült. - sóhajt fel az anyuka - Mit szólnál, ha megkérdeznénk Hoseokot? Ő lényegesebb többet van vele, megtudná mondani, ha baj van. És addig Jimin lelki világát sem zaklatjuk fel. - lépdel férje mellé, aki az asztalnál ül, majd felkarján végig simít.
Az idősődő férfi száját egy lemondó sóhaj hagyja el.
- Rendben, de ha szerinte is gond van akkor elvisszük. - néz fel szerelmére aki, gyengéd mosolyt elengedve bólint - Sajnálom az előbbi kirohanást én csak - a nő félbe szakítja.
- Tudom. Aggódsz miatta ahogy én is. - átöleli férjét, aki viszonozza.
- Hah. Túl jó vagy hozzám. 

- Mit csinálsz? - ismerős ám bár rég hallott hang miatt ami mögülem cseng fel, megijedek  és egy nagyot ugrok, az ajtó másik oldalára.
- Istenem Taehyung halálra rémisztettél. - nézek rá morcosan - Amúgy meg mi van, abba hagytad a hisztit? - hangom csak úgy csöpög a gúnytól, de ő mit sem törődve ezzel, aggodalmasan néz rám.
- Jimint bolondnak tartják?
Fejemet elfordítva burkolózok némaságba. Nem szívesen mondanám el neki. Még túl kicsi az ilyenekhez. Bár sokszor idegesít, és legszívesebben kizárnám a házból, attól még óvni akarom. Szülők nélkül nőtt fel, én tanítottam meg neki mindent az alakváltástól kezdve az emberi test használatáig. Gyerek még bőven, és szeretném, ha az is maradna amíg lehet. Nem akarom azt a sorsot  neki mint magamnak.
- Szóval igen. - ébreszt fel Tae hangja a gondolkozásból. Egyből felé kapom a  fejem.
- Nem dehogy. Csak aggódnak ennyi. De a gazdád majd megnyugtatja őket. Csak nem értem, hogy miért pont most. Ennyi erővel eddig is lehetett volna belőle gond. - merengek el.
- Hoseok majd mindent megold. - húzza ki magát, ezzel is kifejezve tiszteletét a másik felé.
- Végre nem elront valamit. - fűzöm hozzá gúnyosan, amire csak mérgesen tekint rám.
- Te tényleg egy zsémbes vén macska vagy. - morog nekem, de mintha csak villanykörtét kapcsoltak volna fel, világosodtam meg.
- V te egy zseni vagy! - kiáltok fel, amire ő oldalra döntve a fejét kérdőn tekint rám.
- Valóban? Miért?
- Rájöttem Jimin viselkedésének az okára. -pattantam fel, majd a szobája felé igyekeztem.
- Igen? Mi az? Mond el hyung! - nyüszítését még pont elcsíptem, de az ajtót nehezen becsukva magam mögött, hagytam figyelmen kívül. Most már csak Jimint kell megvárnom.

- Megjöttem. - hallatszódig gazdám csüggedt hangja. Pár perc alatt lezavarja a beszélgetést a szüleivel, majd trappol fel az emeletre egyenes a szobájába. Megvárom míg becsukja az ajtót, aztán egyből lábánál termek és hozzá dörgölőzve dorombolok neki.
- Szia. - néz rám meglepődve. Nyúlna le hozzám, hogy megsimogassa buksimat, de én játékosan kerülöm ki. Kérdő tekintettel húzza vissza kezét - Mi van veled? - ismét hozzá simulok és ismét cirógatna, de újból csak elugrok tőle. Rájőve tervembe, megy bele a játszadozásba, ami egy kergetőzéssé fejlődik tovább.

Lábai között rohangálok, ezzel elérve, hogy hátra essen. Nevetéstől remegő mellkasára fekszek, amit megérezve ölel magához. Pár percig még néha-néha felkacag, majd lenézve rám simít kobakomra, amit elégedetten nyomok mancsához, dorombolásba kezdve.
- Tudod anyáék szerint elérted azt a kort, ameddig az átlagos macskák élni szoktak - sóhajt fel, fejét visszatéve a padlóra - Azt mondták készüljek fel arra, hogy egyszer nem fogsz már többé dorombolva várni. - nagyot nyel amit én is meghallok - De ez engem nem érdekel. Kiélvezem a veled tölthető időt amíg csak tudom. Ha vén macska vagy akkor is - kacag fel - Sajnálom. - vált ismét szomorúba, rám vezetve gyönyörű tekintetét - Gondolom aggódtál miattam. - nyávogok neki válaszul - Ígérem mostantól megint olyan lesz minden mint ezelőtt. - szorít ismét magához, majd percek múlva már csak az egyenletes szuszogását hallom.

Valóság az álomban - 2.rész

Csend. Némaság. Villámcsapás ként érte a szobát eme fogalom. Nesztelenségbe burkolózott, ahogy a bent levők is. Kerülték a tekintetem. Olcsó poénnak hittem volna, de sajnos nagyon jól tudom, hogy Jiminnek nem erőssége a színészkedés és abban is biztos voltam, hogy egy sérült ember épségét nem kockáztatták volna egy hülye vicc miatt.

Mégsem értettem és felfogni sem tudtam. ,,Én és Jimin. Mint egy pár? Lehetetlenség!" De sajnos a tekintetek nem ezt tükrözték. Szomorúság, bánat, elkeseredettség, aggódás. Mind, mind megtalálható volt a szobában.
- Én - törtem meg a hallgatást motyogásommal - nem vagyok meleg. - imsét végig néztem rajtuk, de ha lehet csak rosszabb lett.
- Hyung! - sóhajtott fel Jungkook - Hidd el te vagy a legforróbb közülünk. - kijelentése feldühített, de nem csak engem. A szobában tartózkodók egytől egyig arcon csapták magukat a maknae mondata miatt. Legszívesebben én is arcon csaptam volna őt.
- Az Isten szerelmére Kook. Inkább menj Jimin után. Ezt majd mi elintézzük. - zavarta ki a legidősebb. Jobban is járt, hogy hallgatott rá és szó nélkül ki ment. Ezek után a leader lépett mellém.
- Figyelj Yoongi. Tudom, hogy furcsa és zavaros neked ez az egész. Biztos az jár a fejedben, hogy lehetetlen. Jiminnel te nem járhatsz, te nem vagy meleg.
- Valami olyasmi - suttogtam.
- De ez nem igaz. Nem emlékszel semmire, olyan mintha meg se történt volna, viszont mi itt vagyunk, hogy ennek az ellentettjét bebizonyítsuk. Hihetetlen, de ti már több, mint egy éve egy párt alkottok. Rengeteg randitok volt és - zavartan a tarkójára simított - hogy is mondjam, sokszor voltatok együtt - köhintett - kettesben. - pillantott rám.
- Ez lehetetlen Nam! - szólaltam fel hangosan.
- Nem az hyung! - fojtotta belém a szót Hobi - Annak hangzik, de nem. Ha szeretnéd ide hívjuk a menedzser, hisz ő is tud róla. - kezeit fellendítve hevesen gesztikulált a most éppen reményvesztett tagunk.
- Nyugi - tette a kezeit Hoseok vállára Jin, majd felém fordult - Gondolom úgy emlékszel, hogy én vagyok a szobatársad? - bólintottam - Nos már több, mint fél éve nem. Miután le ment a vita a kapcsolatotokról az ügynökségnél, egy szobába cuccoltatok Jiminnel. Sok más érv is van Yoongi, ha ennyi nem elég. Viszont a többit már Jimintől kell hallanod. - nézett a szemeimbe jelentőség teljesen én pedig bólintottam.

Kínkeserves percek elteltével már csak ketten tartózkodtunk a szobában Chimmel. Én teljesen összezavarodva míg a másik vörös kisírt szemekkel. ,,Nagyszerű! Tényleg ilyen állapotban kell ezt megbeszélnünk. Diplomát annak, aki ezt kitalálta." Nem tudtam mit kéne mondanom. Amire emlékeztem vele kapcsolatban az az, hogy barátok voltunk semmi több. Belegondolni abba hogy több is volt közöttünk. Furcsa.
Mivel Jimin sem akaródzott megszólalni így megtörtem a kínos csendet.
- Szóval akkor te most szerelmes vagy belém? - kérdeztem gyengéden hisz így is eléggé megtörtnek látszott szegény. Bólintott - És akkor eddig a napig én is beléd? - ismét bólintott, de most az ajkába harapott. ,,Ügyes vagy Yoongi! Emlékeztesd csak, hogy jelenleg ő csak egy haver!"
- Hogy történt? - szólaltam meg ismét én.
- Mi? - Jimin továbbra is csak maga elé meredt, nem nézett rám.
- Hát ez az egész. Hogy jöttünk össze? - nehézkesen jöttek a szavak a számra. Hisz furcsa volt belegondolni, hogy egy csapattársamhoz komoly szálak fűztek. Kérdésemre egy pillanatra elmosolyodott, de aztán ismét a komor arca került felszínre.
- Éppen nyaraltunk. A csapattal. És egy szobába kerültünk. Az egyik estén iszogattunk és hát tudod milyen vagy, szokásosan hulla részegre ittad magad. Nekem kellett vissza támogatnom és közben olyanról hadováltál nekem, hogy milyen rossz a viszonzatlan és a tiltott szerelem. A válaszom erre az volt, hogy tudom, hisz már akkor éreztem irántad valamit, de ezt senki nem is sejtette. Szóval válaszoltam, te pedig meglepődtél majd amint beértünk a szobába az ajtónak löktél és lesmároltál - szavaira tágra nyíltak a szemeim, de mielőtt többet is belegondolhattam volna folytatja - majd elváltál tőlem, lehánytál és rám esve beájultál. - kuncog fel egy pillanatra, de továbbra se tekint rám.
- És utána? - nagyot nyeltem.
- Nagy nehezen leszenvedtem magunkról a ruhákat és befektettelek az ágyadba. Másnap nem emlékeztél semmire de elmondtam és megbeszéltük, hogy valójában mindketten szerettük már egymást egy ideje, csak féltünk így elnyomtuk magunkba. - válaszolt majd szemei ismét könnyesedni kezdtek, de pár pislogással eltüntette.

Ismét némaság telepedett ránk amit megint csak én törtem meg.
- A többiek, hogy fogadták amikor kiderült? - tekintettem ismét rá, de ő az Istenért sem akart rám nézni.
- Huh. Hát nehezen. Nam hyung volt az egyetlen akinek elmondtuk, de neki is egy hónappal később. Természetesen elfogadott és támogatott minket. A többiek. Na az egy kínos eset volt. - sóhajtott fel, homlokát masszírozva - Úgy volt, hogy a többiek elmennek kajálni, mi pedig otthon maradtunk, mert "rosszul" voltunk. - kezével macskakörmözött - Éppen a kanapén gabalyodtunk egymásba és észre se vettük, hogy visszajöttek csak amikor Tae, aki utolsó előttinek érkezett meg, elejtette a becsomagolt kaját a kezéből. Nam pont akkor lépett be, amikor sikeresen lelöktél magadról. - elhúztam a számat, de ő ezt nem láthatta, hisz baszott megtisztelni a figyelmével - Mindenki kiakadt. Volt aki azért mert nem szóltunk és sajnos volt aki azért is, mert hogy mindketten fiúk vagyunk. A legtöbbjük két hét alatt megbarátkozott a gondolattal, de V egy kicsit nehezebb esett volt, de azóta ő a legnagyobb shippelőnk. - mosolygott keserűen én viszont kiböktem, ami egy ideje már nagyon zavart.
- Miért nem nézel rám Jimin? - kissé idegesen tettem fel a kérdést. A kisebbiknek az arcára fagyott a mosoly és ismét némaságba burkolózott volna, de nem hagytam - Válaszolj már! - kiáltottam rá, amitől megrezzent.
- Nem megy. - motyogott, ami csak jobban felidegesített.
- Miért?
- Mert nem. - suttogta.
- Miért? - ismét rá kiáltottam, ami meghozta a hatását, mert könnyesedő szemekkel nézett az enyéimbe.
- Mert nem bírom megállni, hogy ne érjek hozzád! Három napig nem voltál magadnál, majd amikor felébredtél nem emlékeztél rám! Ránk! Semmire az együtt töltött időből! Tudod milyen érzés ez? - könnyei ekkor döntöttek úgy, hogy utat törnek - Az akit már évek óta szeretsz és már több hónapja egy párt alkotsz vele, nem emlékszik semmire az együtt töltött időkből? Tudod milyen szar? Legszívesebben hozzád bújnék amíg csak lehet! De nem szabad, mert csak lesokkolnálak. Vagy a csók! - ekkor felpattant majd közelebb hajolt hozzám, én pedig lefagytam - Legszívesebben fulladásig csókolnálak. - egyre közelebb hajolt - Egész álló nap. -suttogta a szavakat a számra. Az agyam nem akart kapcsolni. És már csak milliméterek választottak el az ajkaitól.